Vogel Somáék minden edzésen annak szellemében ugranak vízbe, hogy aranyat hozzanak haza Párizsból

A Ferencváros 26 éves kapusa, Vogel Soma frizurában és a Bajnokok Ligája-győzelmek számában is egyre inkább hajaz a Pro Recco (előtte argentin és spanyol) olasz válogatott balkezesére, Gonzalo Echeniquére.

Az FTC-vel másodszor nyert BL-t idén 2019 után Vogel, aki kulcsszereplője volt a máltai négyes döntőnek is. Tokió után a második olimpiájára készül, de amíg 2021-ben még Nagy Viktor mögött második számú embernek számított posztján, Japán ellen védhetett a tornán, addig most már egyértelműen ő kezdőkapus a válogatottban.

A Fradi BL-sikeréről, a válogatottban az ő szerepének elmúlt három évbeli átalakulásáról, az olimpiai felkészülésről és a párizsi olimpia céljairól beszélgettünk a vele készített interjúban.

---

Fájt a fejed egy darabig a Bajnokok Ligája-elődöntő után a továbbjutást érő védés miatt?
Egyáltalán nem. A fejtetőmet találta el a lövés, úgyhogy picit se fájt. Amit a tavalyi vb-döntőben kaptam az arcomba, az már inkább.

Immár kétszeres BL-győztes vagy a Ferencvárossal. Öt évvel ezelőtt újoncként, csoport negyedikként, a surranó pályán bejutva meneteltetek meglepetésre az aranyéremig. Idén viszont az egyik esélyesként, az összes topcsapatot legyőzve nyertetek. Hogyan tudnád összehasonlítani a két sikert?
Olyan rég volt már az első, hogy nehéz visszaemlékezni. 2019-ben épp hogy továbbjutottunk a csoportból, akadtak sima vereségeink is. A hannoveri nyolcas döntőben nem is gondoltunk bele, mi történik, nem foglalkoztunk azzal, milyen csapat vagyunk, valahogy belülről szívből jött az egész. Csináltuk, csináltuk, lazán, stresszmentesen játszottuk a mérkőzéseinket. Ez pedig az előnyünkre vált.

És idén Máltán?
Talán most sem mi számítottunk a legnagyobb esélyesnek, hanem inkább a Recco. Az, hogy utána a Novi Beograd, vagy mi következtünk az erősorrendben, már másik kérdés. A két tavaly nyári külföldi igazolásunk, Edoardo Di Somma és Dušan Mandić olyan löketet tudott adni a csapatnak, nem csak a meccseken, hanem a hétköznapokon a medencén kívül is, ami olyan felfogással járt, hogy elhittük magunkról, hogy BL-t tudunk nyerni. Ez a mentalitás számított a mi erősségünknek.

Egy hét pihenő jutott a BL-döntő és a válogatott olimpiai felkészülésének kezdete előtt. Volt elég időd ezt az élményt megélni és feldolgozni?
Ünnepeltünk Máltán, majd itthon is. Tök jó érzés volt még utána néhány napig úgy ébredni, hogy ránéztem az éremre, megfogdostam, körbevittem megmutatni a családnak. Aztán már az járt a fejemben, hogy ennél is fontosabb dologra fogunk készülni hamarosan, ez pedig felülírta az élményt.
Most, ebbe belegondolva kicsit sajnálom ezt, mert a BL-győzelem önmagában is hatalmas dolog. De tényleg sokkal fontosabb dolgunk van most, minthogy még mindig ünnepeltetnénk magunkat.

Dobott rajtad annyit a BL-győzelem, hogy a sikerélménnyel valamivel könnyebb volt nekivágni az olimpiai felkészülésnek?
Igen, nagy segítség, hogy egy ilyen hosszú szezon után, mindössze egy hét pihenőt követően sikerélménnyel jöhettünk a válogatotthoz. Könnyebb a hideg vízbe ugrani, könnyebb a konditeremben a súlyokat emelni. Remélem, hogy a válogatott javára válik majd, hogy sokan vagyunk ilyen érzésekkel itt a Fradiból.

Azok közül a játékosok közül, akik most is kerettagok, és már a Tokióban bronzérmes csapatban is játszottak, a te szereped változott meg a legjobban. Három éve még Nagy Viktor mögött második számú kapusnak számítottál, keveset védtél az olimpián, a 2022-es budapesti világbajnokság óta viszont egyértelműen te vagy a válogatott kezdő kapusa. Neked ezért teljesen máshogy kell készülnöd, elsősorban fejben, mint Tokió előtt?
Igen, fejben teljesen máshogy, mint Tokió előtt. Viszont, ha azt nézem, hogy teljesen más-e a helyzet, mint az elmúlt néhány világversenyen már Zsolt irányításával, akkor nem, ugyanaz. Csak még fókuszáltabb, még feszesebb, még céltudatosabb az egész.
Más lesz Párizsban, szinte olyan, mintha most mennék az első olimpiámra. Tokióban ugyan ott voltam, de a mérkőzéseken nem ülhettem még a csapattal sem a kispadra, ha én voltam a kimaradó a meccskeretből, a lelátón kellett néznem a találkozókat.

Nézők sem voltak.
Nézők sem voltak, végig buborékban tartózkodtunk. Ezek miatt fél olimpiának, két és fél karikának is lehet számítani a tokióit. Kíváncsi vagyok, ehhez képest a párizsi hogyan fog alakulni, milyen élmény lesz. Próbálom teljesen pozitívan felfogni, és nem még plusz terhet tenni a vállamra. A budapesti vb-n, ahol leszerepeltünk, ezt még teherként éltem meg.

Erről beszéltünk is, már a spliti Európa-bajnokságon szerzett ezüsttel a nyakadban. Eltelt két év, ez akkor már egyáltalán nincs benned?
Nem érzem.

A kétszeres olimpiai bajnok Gergely István mesélte a 2008-as olimpiai győzelem után, hogy úgy programozta be az agyát Athén és Peking előtt, hogy ő a második számú kapus Szécsi Zoltán mögött. Aztán az olimpiai döntőben ő kezdett az amerikaiak ellen, de le kellett cserélni. Neked is át kellett esned hasonló folyamaton mentálisan? Miközben te harmadik éve számítasz már az első embernek a posztodon.
A tokiói és budapesti időszak között nehezen ment az átállás. Eltelt egy év, de mindig nehéz az ilyen. Addig úgy álltam Viktor mellett, mögött, hogy egyértelműen ő számított első számú kapusnak. Úgy voltam vele, hogy kicsit alárendelem magam azért, hogy ő jól teljesítsen.
Ha kell, beugrom, akkor össze kell szedjem magam, de ilyen beugró meccsre alig emlékszem, komoly meccsen talán a kvangdzsui vb-n az olaszok elleni elődöntőn akadt egyszer. Viktor olyan stabilitást hozott, ami egyértelműsítette bennem, hogy ott vagyok az edzéseken, a bemelegítéseken, de a meccsen ő véd.
Ebből nehéznek számított az átállás, kellett talán hozza a kudarc az itthoni vb-n. Utána pedig szükség volt időre. Viszont most már én ugrok be úgy, hogy ’igen, ez az én meccsem, nekem kell védenem’. De nem elnyomva azt, aki éppen velem, mellettem van második kapusként, hanem összedolgozva, partnerként együttműködve.

Amikor ti nyolcan (Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Német Toni, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Zalánki Gergő) itthon készültetek a januári Európa-bajnokság alatt a dohai világbajnokságra, Varga Zsolt hangsúlyozta, hogy ennek majd nyáron, az olimpia miatt lesz jelentősége. Érzel már valamit annak a hatásából, talán most nem kell olyan alapozó munkát végezni, mint korábban?
Tényleg nem végzünk olyan jellegű munkát, mint korábban. Pedig számítottam arra, hogy a klasszikusabb alapozást fogjuk végezni, de nem. Se a konditeremben, se a vízben. Inkább már gyorsító, robbanékony, erőfejlesztő edzéseket csinálunk. Arra fektetünk nagyobb hangsúlyt, hogy ne csak a leggyorsabbak, hanem a legerősebbek is legyünk a vízben.

Szerencsére te olyan típus vagy, Soma, akitől ha megkérdezzük, mire számítasz egy aktuális világverseny előtt, nem kertelsz. Tavaly júliusban a fukuokai vb előtt azt nyilatkoztad az Eurosportnak, hogy "egyértelműen ki kell mondania mindenkinek, hogy aranyéremért megyünk, emellett meg olimpiai kvótáért”. Pipa. Most mit vársz a csapattól, mivel jönnél haza szívesen a párizsi olimpiáról?
Most is az aranyért megyünk, minden edzésen ennek szellemében ugrunk be a vízbe. De elgondolkodtam a focistákat látva, Szoboszlai Dominiknak is volt egy nyilatkozata, amiben azt mondta, talán túl sokat vártak el maguktól az Eb-n. És hogy ez rossz dolog-e?
Korábban viszont, Fukuokát megelőzően finomkodtam, úgy voltam vele, hogy "jó, majd meglátjuk, izé". Amikor viszont kimondtam, megnyertük. Hiszem, hogy amit az ember kimond, azzal be tudja magának vonzani a dolgokat és eseményeket az életben.
Ezért merem most bátrabban is kijelenteni, hogy az aranyért megyünk.

---

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!