Federer: „Együtt sírtunk a feleségemmel, tudatosult, hogy a karrieremnek tényleg vége”

Hamarosan megjelenik az a 27 perces, „The Last Twelve Days” címet viselő dokumentumfilm, amelynek kockáit a Roger Federer visszavonulása előtti időszakban forgatták. A filmben szerepel a svájci felesége, Mirka, valamint Rafael Nadal, Novak Djokovic és Andy Murray is.

Federer eredetileg a családi archívumba szánta az ezekben a napokban készült felvételeket, végül azonban úgy döntött, megosztja a filmet a világgal. A bemutató kapcsán beszélgetett vele a Gazzetta munkatársa.

Igen, a film tényleg az utolsó 12 napról szól, arra ugyanis nem álltam készen, hogy arról a hihetetlenül kalandos útról forgassak filmet, amit bejártam a pályafutásom során. Persze ebben a 12 napban is sok olyan dolog történt, ami jóval túlmutat ezen a szűk időszakon. Kiderül a filmből, mennyi szenvedés, milyen fokú sérülékenység és mennyi szépség van benne egy sportoló pályafutásában.

Eredetileg minden a családom és a csapatom számára készült, hogy legyen egy emlékünk a visszavonulásomról. Aztán rájöttünk, hogy azok a képek annyira szépek, hogy nem tarthatjuk meg magunknak, úgyhogy büszkén osztom meg őket a rajongókkal. Szerintem sokan boldogok lesznek.

Nem vagyok jó a színészkedésben. Szerintem mindig önazonos vagyok abban, amit csinálok, mindig önmagam vagyok. Ráadásul itt szó sem volt színészkedésről, itt minden porcikámmal azon vagyok, hogy valahogy ura legyek azoknak az iszonyatosan erős érzéseknek, amik elöntöttek. A pályafutásom egy hosszú, csodálatos utazás volt. Amikor bejelentettem, hogy a Laver-kupa után visszavonulok, nem gondoltam volna, hogy az egész ennyire szép lesz.

Valószínűleg a Mirka- és Rafa-beszédek. A kulisszák mögötti pillanatok és a bevezető rész, mindaz, ami az első öt percben történik. Úgyhogy semmiképp se hagyjátok ki az elejét!

A gyerekek még nem. Mirka és én igen, Zürichben, két hónappal ezelőtt, amikor a film 90 százalékban volt kész. Együtt sírtunk. Hihetetlen érzés volt újraélni azokat a pillanatokat. Én legalább hatszor sírtam. Tudatosult, hogy a karrieremnek tényleg vége.

Nincs irigység, tudatosan elfogadtam a döntést. De követem a barátaimat, a riválisokat, hogy hogyan teljesítenek. Engem is meglep, mennyire benne vagyok még. Érdekelnek az eredmények, és olyan sokat játszom és nézem is a teniszt, amennyit csak tudom. Andyvel, Noléval és Rafával barátok vagyunk, jól kijövünk egymással, és ez a filmben át is jön. Borzasztóan tisztelem őket.

Egyrészt ez egy remek hír a tenisznek, nagyon jó, hogy egy olasz vezeti a ranglistát. Egyértelműen látszik, hogy az elmúlt évek munkája beérett Olaszországban. Rengetegen jönnek föl, ott van Cobolli Nardi, Arnaldi, Musetti, Sonego, Berrettini és Sinner. És tuti, hogy kihagytam valakit. Ez egy nagyon erős generáció. Sinner pedig megérdemli, ő egy nagyszerű srác, nagyon kedves, nagyon jófej. Nagy érdeklődéssel követem a dolgait.

Igen, bár ezen még nem is gondolkodtam. Ugyanannak a generációnak a tagjai, rettentően erősek, és maximálisan tisztelik egymást. Hatalmas ígéretek mindketten, fantasztikus dolog látni őket játszani.

Azt nem tudom, hogy bajnokok lesznek-e, de boldog vagyok, hogy mind a négyen szeretnek teniszezni. A lányok háromszor-négyszer játszanak hetente, a fiúk viszont még elég fiatalok. Érzem bennük a vágyat, hogy bajnokok legyenek, de korai még erről beszélni. Ez egy hosszú folyamat, most annak örülök, hogy élvezik az egészséges mozgást.

Jól vagyok. Kevesebbet alszom, mert most már nincs meg az a kifogás, hogy holnap edzésem vagy meccsem lesz. A lányok már majdnem 15 évesek, a fiúk a 10-et töltötték. Sok időt töltünk együtt, sokat utazunk. Olyan projektekben veszek részt, amelyeket nagyon élvezek, mint például ez a doku is az Amazonnal.

Elég korán kelek, és elmegyek edzeni. Utána segítek a gyerekeknek elkészülni a suliba. Örülök, hogy jó kondiban vagyok, próbálok annyit teniszezni, amennyit csak tudok, a gyerekekkel és barátokkal is. Utána különböző projektekkel foglalkozom, a szponzorokkal, az alapítványommal, ami most volt 20 éves.

Igen, persze. Végül elvesztettem azt a meccset, de ha megnyertem volna, akkor sem változott volna semmi az életemben. Annyi mindent elértem. Gyerekként arról álmodtam, hogy majd játszhatok a wimbledoni centerpályán, és hogy egy nap majd megnyerem a tornát. De azt nem hittem volna, hogy nyolcszor is megnyerem. Persze, ha újrajátszhatnék bizonyos meccseket, pontokat, akkor ezeket másképp játszanám le, de a mérleg így is bőven pozitív. Mély hála és boldogság van bennem, ha a teniszre gondolok.

Azt mondtam, hogy egyszerre mindig csak egy pont van. Itt egy alapvető bajnoki hozzáállásra utaltam. És ezzel sokan tudnak azonosulni: diákok, vállalkozók, fiatal játékosok. Ez a mondat arról szól, hogy optimistán tekints a világra, hogy mindig előre nézz.

Nem hiszem, hogy játszok párost a Laver-kupán. De ha Rafának szüksége lesz rám, én mindig ott leszek.

via Gazzetta