Álomszerű kezdés, happy end nélkül - a humor mentette meg a Real Sociedad egykori nagy reménységét

Frissítve 28/10/2022 - 21:26 GMT+2

A spanyol bajnokságból a színpadra: A Real Sociedad egykori játékosa húsz évvel azután, hogy a La Ligában egy különös meccsen debütált az első osztályban, humoristaként meséli el, milyen problémái voltak a karrierje alatt, és hol siklott félre az egyébként ígéretesnek induló pályafutása.

A spanyol bajnokságból a színpadra: A Real Sociedad egykori játékosa, Zuhaitz Gurrutxaga humoristaként rántja le a leplet a profik problémáiról.

Fotó: facebook

A kilencvenes-kétezres években nem igazán kerültek reflektorfénybe a mentális betegségek, arról is csak viszonylag ritkán lehetett hallani, ha valamelyik sportolónak problémái vannak a pályán vagy azon kívül. A Real Sociedad egykori futballistája azonban egy egészen új módját választotta annak, hogy elmesélje a pillanatok alatt véget érő karrierjének, és a kényszerbetegségeinek a történetét.

Zuhaitz Gurrutxaga neve nem valószínű, hogy sok ember fülében cseng ismerősen, bár aki mostanában Madridban jár, a Teatro Reina Victoria színházban belefuthat a fellépéseibe. A 41 éves baszk ex-focista pályafutása nem épp úgy alakult, ahogy gyerekként eltervezte, de aztán a sors valahogy mégis elrendezte a dolgokat, és most újra beleszeretett a fociba.

Kiáll egy 41 éves ex-focista a közönség elé, majd kineveti a pályafutását, és saját magát is.

UEFA Európa-liga

Xabi Alonso úgy véli, az Atalanta elleni Európa-liga-döntős vereség jobb edzővé teszi őt

05/06/2024 - 18:40

„Nehéz engem elképzelni focistának, amikor itt állok ezen a színpadon” – kezdi a stand-upos műsorát Gurrutxaga. „Még nehezebb elképzelni engem focistának, amikor itt látnak engem” – mutat fel a kivetítőre maga mögött, ahol a fotókat mutat a karrierjének "legjobb pillanataiból".

Ebből azért már sejteni lehet, hogy nem Xabi Alonso hibátlan passza, Fernando Llorente tűpontos fejese vagy Gaizka Mendieta elemi erejű letámadása van kivetítve, hanem egy olyan focista karrierjének pillanatfelvételei, aki – ne szépítsük – nem az elképesztő tehetségével vonult be a foci történetébe. Illetve igazából be sem vonult oda.

Zuhaitz Gurrutxaga - facebook.com/zuhaitzgurru

Fotó: facebook

Gurrutxaga a stand-upos műsorában – és az ESPN újságírójának – elmesélte a nem túl fényesre sikeredett debütálásának történetét a spanyol első osztályú bajnokságban, a Real Sociedad színeiben. Javier Clemente, az egykori edzője, aki nem arról volt híres, hogy visszafogja a véleményét, csak azzal az utasítással látta el a meccs előtt, hogy

ne csinálj semmit, pláne ne focizz. Csak kövesd mindenhova Jimmy Floyd Hasselbainket, és ne hagyd, hogy hozzáérjen a labdához.

"Így mindkét csapatban tíz ember lesz a pályán. De ezzel mi kétszeresen nyerünk: ők elveszítik Hasselbainket, mi pedig Gurrutxagát" – folytatta a mester a megkérdőjelezhető taktika fejtegetését.

A meccsen aztán azt tette a védője, amit mondtak neki, talán még egy kicsit többet is: a 78. percben kiállították, még rá is játszott, hogy mennyire lesokkolták az események, tenyerébe temette az arcát, értetlenül rázta a fejét, miközben lement a pályáról. Közben pedig arra gondolt: „Zuhaitz, remekül alakítottad a szerepedet”.

Ez a színészkedés az elmondása szerint visszatérő eleme lett a karrierjének, de nem ám a szabadrúgás- vagy lapkikényszerítő fetrengések nagymestere lett, hanem sérüléseket színlelt, hogy ne kelljen végigjátszania a meccseket, mert azt érezte, túl nagy rajta a nyomás.

Elmesélte, néha volt olyan, hogy amikor végre lehívták a pályáról, azon gondolkozott, vajon melyik lábára kellene sántítania. Aztán amikor már azt hitte, sikerült mindenkit átvernie, akkor az edzője szólt neki, hogy tudja, hogy miben mesterkedik.

Eljutottam odáig, hogy már nem akartam tovább játszani, hogy szívesebben ülök a kispadon, mert annyira félek attól, hogy hibázni fogok. Akkor kezdtem azt gondolni, hogy az első osztály nem való nekem.

Zuhaitz Gurrutxaga és Jimmy Floyd Hasselbaink

Fotó: facebook

Gurrutxaga stand-up előadása 91 perces – pont annyi, amennyit a Real Sociedad 2002-2003-as szezonjában (amikor a csapat második lett a bajnokságban) a pályán töltött: egy teljes meccs, és egy időhúzási szándékból elkövetett egyperces becserélés. Azt mondja, akkor már konkrétan csak erre volt képes, hogy ne töltsön túl sok időt a pályán ahhoz, hogy bármit is csinálnia kelljen.

Az egyetlen sikerélményt abban a – a csapat számára rendkívül jó – szezonban az jelentette számára, hogy őt is lefotózta a Panini, és az arcképe felkerülhetett a cég ikonikus matricagyűjtő albumának egy matricájára.

Kikerül a matrica a képernyőre, megjegyzi, hogy mit ad Isten, még „ez sem szép”, és mindenki nevet. A nevetés pedig jó. Legalábbis Gurrutxaga szerint, aki számára a nevetés terápia lett.

A humor mentette meg az életemet.

Ezzel fenti említett motivációval és hozzáállással az első osztályú pályafutása, meg a másodosztályú... szóval a profi karrierje hamar véget ért, még focizgatott alacsonyabb osztályú csapatoknál, de elkezdett fellépésekre járni. 2013-ban Marcelo Bielsa, aki akkor az Athletic Bilbao edzője volt, felhívta, hogy az Espanyol elleni meccsük előtt lépjen fel csapatnál, mert szerinte jót tenne a hangulatnak.

Gurrutxagának, mielőtt elment a Bilbaóhoz fellépni, épp meccse volt, természetesen a padon ült, és abban reménykedett, hogy nem fogják becserélni. Ezúttal azonban azért bízott ebben, hogy összerakhassa fejben az előadását. Kicsit tartott tőle, mert hát addig csak olyan közönség előtt beszélt, ahol nem profi focisták voltak, ezúttal viszont olyan helyre készült, ahol ugyanilyen, sőt, talán még jobb történeteik vannak a közönség tagjainak. „Tegnap a Bernabeuban voltak, holnap a Camp Nouban lesznek, nem fog tetszeni nekik, amit mondok”.

De tetszett.

Hamar kiderült, hogy a focisták épp amiatt imádták a srác szövegeit, mert ő elmondhatta azt, amit nekik nem lehetett. Elmondta, amik miatt a többiek az újságok címlapjára kerültek volna, ha bármi ilyesmi elhagyja a szájukat. Arról beszélt, hogy mire gondol egy játékos, amikor gólt lő, vagy amikor kihagy egy tizenegyest. Arról beszélt, hogy mi nyomasztja őket, milyen problémáik vannak, amikről senkinek sem beszélhetnek. „Az emberek azt hiszik, a focisták csak gépek, de ugyanúgy emberek ők is.”

Az előadás után Bielsa megköszönte neki a műsort, azt mondta, jó kis motivációt adott a srácoknak a meccs előtt. (A Bilbao amúgy kikapott 4-0-ra.)

Zuhaitz Gurrutxaga

Fotó: facebook

Gurrutxaga rengeteget beszélt és beszél arról, hogy milyen mentális problémák keserítették meg az életét a pályafutása alatt. Arról, hogy minél inkább nőtt a nyomás rajta, annál jobban meggyűlölte a focit. Hogy rettegett a pályán lenni. Hogy ez a rettegés kényszerbetegségek egész sorát eredményezte nála.

Először az jött, hogy minden vonalat át kellett lépnie. A pályán lévőket is, mindig jobb lábbal. Aztán a higiénia megszállottja lett, állandóan kezet kellett mosnia, még a kispadon ülve is állandóan be kellett kennie a kezét, ami miatt egyszer még egy spanyol tv-műsorba is bekerült, utána sokáig mindenki rajta nevetett.

Csendben szenvedtem, én sem tudtam, hogy mit művelek. Megszállottsággá vált, próbáltam elrejteni, mert elég kínos volt, de egy idő után már nem tudod elrejteni, hogy mennyire furcsán viselkedsz.

"Először anyukám vette észre, elvitt egy pszichológushoz. A terápia része volt, hogy valahogy meg kellett törni a szokásokat, ebben még a csapattársaim is segítettek, Gabilondo és Jauregi is ott volt, szó szerint kiadagolták nekem a sampont a zuhany alatt, hogy mennyit használhatok, és nem hagyták, hogy egy cseppel is többet kenjek magamra.”

De valami, valamikor félrement. Egyszer csak elkezdte azt gondolni, hogy nem elég jó a focihoz, miközben igenis az volt.

„Tizenöt évesen a régi Wembley-ben játszottam Anglia ellen. Az U16-os csapatban – többek között Iker Casillasszal – Európa-bajnok voltam, aztán harmadik az U17-es vb-n. Annyi idősen úgy éreztem, elég jó vagyok. Ifjúsági szinten spanyol bajnokok voltunk a Sociedaddal, a döntőben a csapat egyik legjobbja voltam, az előszezonban nem véletlenül hívtak meg a felnőtt csapathoz edzeni. 19 évesen debütáltam az Atlético ellen az első osztályban, a legjobb játékosukat, Hasselbainket kellett fognom. És sikerült. A piros lap ellenére."

És így ment tovább, mindenkit megállítottam: Salva, Savo Milosevic, Raul, Tamudo. Áradoztak rólam az újságban. Azt írták, tizenöt évig én leszek a Sociedad középhátvédje, imádják, ahogy küzdök, a jellememet, hogy hihetetlen vagyok. És persze hirtelen mindenki tudta, ki vagyok.

Az egy év remek volt, de a második évben már nem voltam az az ifiből felkerült srác, akinek elnéznek mindent. Már nem volt elég, ha fogom az ellenfél legjobb játékosát, csomó mindenre kellett figyelni. Olyan felelősség került rám, amire nem álltam készen."

Nem voltam egy Franz Beckenbauer, de tudtam játszani. Utána már azt éreztem, hogy nem tudok játszani.

„19 évesen még gyerek vagy. Az összes otthoni haverom bulizni járt hétvégén, és az az egy dolog foglalkoztatta őket, hogyan fogják vasárnap reggelre kiheverni a másnaposságukat.

Én meg onnan, hogy 100 ember előtt játszom, eljutottam oda, hogy 30.000 ember előtt lépek pályára, az újságok pontozzák a teljesítményemet, az emberek utánam szólnak az utcán. Ez megváltoztatja az életedet, én pedig nem voltam rá felkészülve.

Ahhoz, hogy valaki ebben a korban sikeres tudjon lenne, ahhoz nagyon érettnek kell lennie, vagy az kell, hogy egyáltalán ne legyen tisztában a következményekkel, azzal, hogy mit jelent futball. Rám egyik se volt igaz."

Mindig volt bennem egy kis szomorúság. A focipályán, az öltözőben megnevettettem a haverokat, de otthon a szomorúság és a szorongás kerített a hatalmába

Úgy érezte, focistaként megbukott, ezért elkezdett olyan területet keresni, ahol különlegesnek és értékesnek érezhette magát. Gitározni tanult, dalokat írt, sőt, még egy együttest is alapítottak (a Van Popelt, aminek a neve nem véletlenül hasonlít a holland kerékpároséra).

És ahogy énekelt, ahogy elmagyarázta a dalszövegeit az eldugott kis baszk bárokban, az emberek elkezdtek rá figyelni. Ő volt az a srác, akit láthattak a tv-ben focizni, és hirtelen azt vette észre, hogy az embereket érdeklik a történetek, amiket elmesél. És mivel állandóan poénkodott, meg a legpikánsabb belsős sztorikat is elmesélte, szinte adta magát, hogy kipróbálja magát stand-uposként.

„Miért fizetnék egy terapeutának azért, hogy meghallgasson, ahogy kiteregetek neki mindent, amikor pénzt is kaphatok azért, hogy egy egész közönség meghallgasson?” – Viccelődik az előadása alatt, pedig valójában talán nem is vicc ez.

A humor egyfajta páncél, védelem. A humor az egyik módja a túlélésnek, ez lett számomra a terápia, a túlélés eszköze.

Meg persze mód arra, hogy visszaszerezzen valamit, amit elveszített menet közben.

„A foci volt a szenvedélyem, de szenvedni kezdtem tőle és meggyűlöltem. Nem bírtam elviselni, ha meccset néznek körülöttem, nem mentem olyan bárba, ahol foci ment. De most újra beleszerettem az előadásokon és a közönségemmel való kapcsolaton keresztül. Újra boldoggá tesz.

Mindig úgy éreztem, hogy megbuktam focistaként, de most már ez elmúlt. Egyetlen dologban buktam el, abban, hogy meg tudtam utálni valamit, amit annyira imádtam gyerekként.”

via ESPN

Bundesliga