Visszatért a halálból, csodát tett: van nagyobb sportember Christian Eriksennél?

Valószínűleg kevés szerencsésebb ember létezik a világon Christian Eriksennél.

Nemcsak azért, mert 1100 nappal ezelőtt, Koppenhágában a legjobb kezekbe került a hozzá egyből odarohanó Simon Kjærnek és az életét megmentő orvosi stábnak köszönhetően. Nemcsak azért, mert túlélte a szívrohamot, holott öt percig halott volt. Nemcsak azért, mert visszatérhetett a pályára és manapság szinte veszély nélkül, egészségesen játszhat.

Hanem leginkább azért, mert van valamije, ami még a legnagyobb sportolók közül is csak nagyon keveseknek adatik meg: még az életénél is jobban szereti azt, amit csinál.

Nála ugyanis egy percig nem volt kérdés, hogy nem a finnek elleni tragikus meccsel zárul az Európa-bajnokságokkal való közös története. Miközben a sportvilág egyik fele csodaszámba menőnek, a másik fele – az olasz bajnoksággal az élen – felelőtlennek, veszélyesnek tartotta (és tartja még mindig) azt, hogy folytatta a pályafutását, ő teljes természetességgel küzdötte vissza magát a világelitbe. Miután megkapta az engedélyt és a beépített szívritmus-szabályzót az orvosoktól, 2022 elején a Brentfordhoz, fél évvel később a Manchester Unitedhez igazolt. Sosem hangoztatta, hogy mi történt vele, nem haknizta végig a világot a tragédiájával, sosem hozta fel kifogásként a gyengébb meccsei után, hogy „de hát én egyszer már a klinikai halál állapotában voltam”.

A Premier League-ben, a Manchester United-szurkolóktól és a dán fociközegben is sokszor kapott kritikákat a teljesítményére, ám ha kellett, hatos, ha kellett, nyolcas, ha kellett, tízes pozícióban játszott a klubjában, és nem számított, hogy egyáltalán nem volt kulcsember a Unitedben.

Helyette dolgozott, edzett, felépítette magát, és bár nagy valószínűséggel az már 2021. június 12-én eldőlt, hogy sosem lesz olyan bombaformában, mint a legszebb éveiben a Tottenhamnél vagy az Internél, ő talán pontosan tudta, hogy az élet egyszer vissza fog adni valamit.

A szlovének elleni meccsen visszaadta. Visszaadta a régi Christian Eriksent, ha úgy tetszik, most született újra igazán. Mintha a három év kitörlődött volna: a 17. percben gólt szerzett, irányítóként befutotta a pályát, remekül játszott, és megkapta a mérkőzés emberének járó díjat. Nem marketingfogásként, nem azért, mert ő az, aki visszatért a halálból, hanem azért, mert a statisztikai mutatók alapján sem teljesítettek nála jobban. 12 lövésben vállalt szerepet (ötöt ő lőtt rá, hetet előkészített), ilyenre 2012 és Mesut Özil görögök elleni produkciója óta nem volt példa az Eb-ken.

A címben feltett kérdésre valószínűleg az a válasz, hogy nem nagyon. Kevés olyan példát találni – sőt, szinte egyet sem –, hogy valaki halott állapotból térjen vissza a csúcsra, és még kevesebb olyat, hogy az illető egy ilyen helyzetben adott nyilatkozatában inkább mérgelődjön és a hibákkal foglalkozzon, mint a saját történetével. Eriksen pontosan így tett vasárnap a lefújás után.

Eriksennek még egy poén is belefért:

Kasper Hjolmund szövetségi kapitány nem győzte dicsérni a középpályást.

A szív, ami nagyon is dobog.